2010. május 28. 19.00 óra, Műhely Kávéház (Székesfehérvár, Ady Endre u. 11.)
Ez a tárlat nem hagyományos képet mutat: a falakon festmények, vagy grafikák helyett hangzatos kortárs művészeti kategóriák halmazai láthatók (egyéb sajátos kategóriákkal kiegészítve), az asztalokon pedig üres papírok és rajzeszközök.
A kiállítás a művészpár első rajzának elkészítésével, illetve a falon történő elhelyezésével nyílik, majd a kávéház vendégeinek bevonásával formálódik és épül egészen az esemény végéig.
A páros szeretné rávenni a látogatókat az alkotásra és a beskatulyázással kapcsolatos problémák játékos vizsgálatára azáltal, hogy elkészült műveiket pozícionálhatják a kategóriák valamelyikébe, vagy akár azokon kívül.
Látogatható, rajzolható, alakítható: 2010 május 28-tól június 18-ig
______________________________________________________
MINILEXIKON A KATEGÓRIÁK ÉRTELMEZÉSÉHEZ
Figyelem!
A kategóriagyűjtemény szigorúan a teljesség igénye nélkül, önkényes szelekció által jött létre, egyfajta ízelítő gyanánt.
- Absztrakt expresszionizmus:
A kései negyvenes évektől az ötvenes évek végéig uralkodó nemzetközi festészeti irányzat, melynek lényege a művész lelki és hangulati állapotának, tudat alatti képzeteinek közvetlen, drámai kifejezése. Mindezt a hagyományos kompozíció feloldásával és az ábrázolás száműzésével kívánták elérni.
A kifejezést először Kandinszkij művészetére vonatkozóan használták. Az ~ előzményeként a szürrealista automatikus írást (écriture automatique) és a távol-keleti kalligráfiát érdemes kiemelni.
- Antiművészet:
Az ~ kifejezésen azt a dadaizmustól napjainkig végigvonuló művészeti jelenségcsoportot kell érteni, mely a hivatalos művészetfelfogás, az elidegenedett műtárgykultusz, a művészeti intézményrendszer, s egyáltalán: a fennálló kulturális és/vagy politikai szemlélet ellen irányul. A terminus Marcel Duchamp-tól származik, akit egyúttal az "antiművészet mesterének" is neveznek, mivel készen talált és apró változtatásokkal kiállított tárgyai (az úgynevezett ready-made-ek) a hivatalos művészeti gyakorlat elleni tiltakozásként (is) értelmezhetők.
Az egyik leghíresebb ilyen irányú kísérlet Gregory Battcock nevéhez fűződik, aki szerint ahhoz, hogy egy jelenséget ~inek nevezhessünk, nem elég, hogy nehezen elfogadható legyen, hanem művészetileg teljesen elfogadhatatlannak kell lennie. Kiderült azonban, hogyha Battcock meghatározásához tartjuk magunkat, egyáltalán nem létezik ~, hiszen a művészeti intézményrendszer a legradikálisabb művészetellenes gesztusokat is gyorsan-frissen befogadja.
Az ~i törekvések történelmi funkciója mégis felbecsülhetetlenül jelentős: fellazították a művészet és az élet közötti határt, s ha csak néhány pillanatra is, de a művészetet az élet részévé, alakító tényezőjévé tették, és a művészeti tevékenység újfajta lehetőségeit vetették fel.
- Automatikus írás:
A tudat kikapcsolásával létrejövő spontán festő- rajzoló folyamat. André Breton tette alapelvvé első szürrealista manifesztumában (1924), mivel csak így nyílik meg az út a tudatalatti pszichikai mélységeihez és az ezzel kacsolatos esztétikai és morális meggondolásokhoz. Az elvet, hogy az alkotói folyamatban mindenfajta racionális kontrollt ki kell kapcsolni, az absztrakt expresszionizmus művészei fejlesztették tovább konzekvensen.
- Bad painting (rossz festészet):
A dadaizmusban gyökerező festészeti irányzat. Esztétikailag vállaltan durva, vázlatszerű, rövid idő alatt készülő, figurális festények. Egy Neil Jenney nevű művész a 70-es évek elején titulálta a saját munkáját "bad drawing"-nak, azaz rossza rajznak. Ezt a kifejezést vette át Marcia Tucker kurátor és haszálta fel egy 1978-as kiállításhoz a new yorki New Museum of Contemporary Art-ban. A kifejezés ettől kezdve vált használatossá szélesebb körben, mint akár Francis Picabia, René Magritte műveire is. Aktuális képviselői: Philip Guston, Julian Schnabel és Albert Oehlen.
- Bekategórizálhatatlan
Minden, ami sehova máshova nem illik.
- Computer art:
Noha a komputert leginkább konkrét költészeti kísérletekhez és az elektronikus zenéhez használják, jelenléte a vizuális művészetekben sem elhanyagolható.Komputer segítségével mindenekelőtt rajzokat és figurákat készítenek. A számítógépet úgy programozzák, hogy az meghatározott mértani formákat, alakzatokat rajzoljon ki a képernyőre, melyeket azután kötött vagy véletlenszerű paraméterek segítségével variálni és kombinálni lehet, mi több, arra is lehetőség nyílik, hogy a művész, illetve a programozó bizonyos formát más formává transzponáljon.
Nam June Paik az első olyan művész, aki a komputer és a video összekapcsolásával kísérletezett. Egyesek, mint például Paik, úgy vélik, hogy e technikai eszközök idővel teljesen háttérbe fogják szorítani a festészetet és az egyéb hagyományos médiumokat, mások a számítógépben egyszerűen csak a ceruzánál és az ecsetnél bonyolultabb eszközt látnak, miközben a kritikusok többsége általában igen szkeptikusan néz az eddig megvalósult ~ teljesítményekre. A vita elsősorban arról folyik, hogy miben nyilvánul meg a programozó művészi kreativitása, miközben olyan feltételezések is születtek, hogy a komputer egyszer majd önállóan, úgymond egy "önművelő" folyamat során haladja meg önnön kreatív képességeit – s ezzel együtt az emberét is. Addig azonban a komputerművek többségének mechanikus és racionális voltát egyes művészek véletlenszerű paraméterek közbeiktatásával próbálják az irracionalitás és a kiszámíthatatlanság felé billenteni.
- Décollage:
Ellentétben a század eleji eredetű collage-zsal, ami a legkülönfélébb elemek egyesítését, összeragasztását jelenti (klasszikus példa: a kubisták a maguk imaginárius képi világába valóságos újságdarabokat, bélyegeket, kártyalapokat ragasztottak), a ~ fogalma azokat a technikákat foglalja össze, melyekkel a művész meglevő dolgokat lebontva, lerombolva hoz létre új művet. A destrukció módja nagyon sokféle lehet, célja pedig általában a tárgyakhoz fűződő mechanikus fogyasztói képzetek megszüntetése, s ezen keresztül a valósághoz való tudatosabb, kritikusabb viszony kialakítása.
A háború utáni művészetben a décollage-technikák egész tömegét figyelhetjük meg, melyek túlnyomó része művészettörténeti fogalommá fejlődött, pl: lacérationt (tépés, szakítás), fumage (füstölés), déflagration (égetés), préselés (pressage), piquage (szúrás, vágás), cachetage (pecsételés), grattage (vakarás, kaparás)
- Drip painting (csurgatásos festészet):
Az automatikus írás, a tudatkontroll nélküli festői jelteremtés érdekében a művész nem ecsettel fogalmazza meg formáit, hanem a vászonra csurgatja a festéket, ebbe különféle törmelékanyagokat kever, s így a felület az egymásra csurgatott anyagrétegek textúrájaként alakul ki.
Legjelentősebb képviselői Jackson Pollock, Robert Motherwell, Willem de Koonig és Franz Kline.
- Experimentális költészet:
Különféle irányzatai a hagyományos irodalmi, képzőművészeti és zenei műfajok határterületén jöttek létre. Történeti funkciójuk az egymástól elszakadt művészeti ágak új kapcsolatának megteremtése és a meglévő művészeti közegekben rejlő lehetőségek feltárása, illetve új célok szolgálatába állítása. Az írás megjelenésétől napjainkig folytonosak azok az elképzelések, melyek az írásjegyeket nem pusztán a gondolat helyett álló képződményeknek tekintik, hanem önálló materiális létüket, látható formai minőségeiket, térbeli elhelyezkedésüket, a jelentéstől független kifejezési energiáikat is számításba veszik. A kísérleti költészet előzményei ilyen értelemben egészen az egyiptomi hieroglifákig vezethetők vissza, s ősei közé sorolhatók az akrosztichonok (a versszakok vagy a sorok kezdőbetűi egy nevet vagy egy mondást adnak), a középkori bűvös négyzetek stb.
A századelő jelentősebb ilyen irányú törekvései közé tartoznak Apollinaire egyes versei, Kassák és Moholy-Nagy absztrakt képverseket írt, Majakovszkij és El Liszickij képzőművészeti és agitatív feladatként értelmezte a tipográfiát, a kubisták nyomtatott szövegeket ragasztottak festményeikbe stb. A modern értelemben vett experimentális költészet az 50-es évektől kezdve bontakozott ki, s fejlődését nagyban elősegítette a betű-motívumokat is használó pop-art, az érdeklődését szinte mindenre kiterjesztő fluxus csoport, és nem utolsó sorban a tudományos elméleti kutatások.
A kísérleti költészet egy-egy tendenciájának jelölésére számos kifejezés honosodott meg a művészeti irodalomban, pl: konkrét költészet, spacializmus, vagyis "térbeli költészet", lettrizmus a betűkkel és kalligráfiával dolgozó festészeti és grafikai irányzat, a fónikus költészet a nyelvi fonémák és egyéb hallható effektusok esztétikai célú hasznosítását jelöli. A kibernetikus költészet a számítógép felhasználásával készülő versek gyűjtőneve, az anonim költészet pedig a mindennapi élet utólag költőinek tekintett névtelen alkotásait (falfirkák, fényreklámok, véletlenül egymás mellé kerülő plakátok szövegösszefüggései, tetoválások stb.) jelenti.
- Fail:
Az emberi hülyeség és furcsa helyzetek dokumentációja. Lásd bővebben: failblog.org
- Folyamatművészet:
A ~ a 60-as évek végének és 70-es évek egyik tipikus művészeti irányzata, ill. alkotói alapállása. Lényege, hogy a kész, befejezett műalkotás helyett az idő láthatóvá tételéért folyik a küzdelem, gyakran fotósorozatok segítségével.
A ~ szoros kapcsolatban áll a konceptuális felfogással, hiszen a mű itt is, akárcsak a conceptual artban nem annyira a "valóságról", hanem mindenekelőtt önmagáról vall. Ha korábbi előzmények után kutatunk, bőségesen találhatunk példákat a folyamatok iránti képzőművészeti érdeklődésre már a század elején (Monet, Balla, Duchamp), a fotótörténetben pedig a századforduló előtt is (Marey, Muybridge). Szintén fontos előzménynek számít a háború utáni akciófestészet, melyben a hangsúly kifejezetten a festési folyamatra helyeződött, a kép pedig mintegy mellékterméknek, a folyamat "lenyomatának" számított.
Az irányzat fontosabb képviselői a már említetteken kívül: Robert Morris, Richard Serra, Jan Dibbets, Keith Sonnier stb. A magyar művészek közül különösen Gáyor Tibor, Kovács Attila, Mauer Dóra és Mengyán András mutatott külön érdeklődést a folyamatok, ill. transzformációk iránt.
- Fundamentális festészet:
Az elnevezés E. de Wilde holland kritikustól származik. Abból a célból vezette be, hogy egybegyűjtse a hatvanas években feltűnt európai és amerikai festőket, akik nem fértek bele az akkoriban divatos kategóriákba.
Az irányzat lényegét E. de Wilde úgy határozta meg, mint "a festészet alapjainak festészeti vallatását". Ebben és természetesen a művekben is a » conceptual art alapeszméjére ismerhetünk, mely szerint a művészet nem a világgal, hanem önmagával foglalkozik. A különbség az, hogy a fundamentális festészet és a vele analóg irányzatok nem mondanak le a művek konkrét, anyagi kivitelezéséről, tehát sohasem elégednek meg a mű fogalmi tervezetével vagy vázlatával.A fundamentális festészet fogalomkörébe tartozó alkotások kerülnek minden tárgyias vonatkozást és dekoratív jelleget, s a festészet feladatát a festészet alapelemeinek tematizálásában, tiszta felmutatásában, hűvös, formalista analízisében látják. Az irányzat legfontosabb képviselői: Jake Berthot, Luis Cane, Alan Charlton, Robert Mangold, Brice Maden, Agnes Martin, Edda Renouf, Robert Ryman stb.
- Giccs:
A szó a 19. században keletkezett müncheni műkereskedelmi körökben és feltehetően a "szemetet eltüntet" jelentésű kitschen kifejezésből vezethető le. A giccs -a művészi értékkel ellentétben- mind stílusát, mind tartalmát tekintve banális. Felületesen szemlélve szépnek erkölcsösnek, pátosszal és érzelmekkel telinek tetszik, a valóságben azonben negédes, érzelgős és szentimentális.
- Graffiti:
A ~ eredetileg falrajzot, falra vésett, illetve karcolt szöveget jelent (az olasz grafitto szó jelentése: karcolás, karmolás), később azonban a vésőt, a krétát és egyéb "karcolóeszközt" mindinkább felváltja a színes filctoll, a szórópisztoly, más szóval a sprayfesték. A ~ egyesek szerint már az ókori Egyiptomban létezett afféle "szubverzív", "ellenzéki" népművészetként, de csak századunk második felében került közvetlen összefüggésbe a képzőművészettel. A nyugati városok utcáiról, metróállomásairól és egyéb hozzáférhető, nyilvános falfelületeiről kezdetben áttételesen, majd egyre közvetlenebbül került be a kiállítótermekbe. Az » informel és az » absztrakt expresszionizmus egyes képviselői (mindenekelőtt Cy Twombly, Antoni Tápies, Jean Dubuffet) először csak a ~ egyes jellegzetes formai elemeit építették be képi világukba, Tony Shafrazi iráni művész pedig már botrányos akciójához használta fel: a 70-es évek elején Picasso féltve őrzött Guernicájára spray-festékkel háromszor ráfújta a "hazugság" szót.
Az anonim és a festői stílusként kezelt ~ legfontosabb középpontja egyaránt New York, az utóbbi ismertebb képviselői pedig Keith Harring, Crash, Kenny Scharf, James Brown és Ramellzee. Közös bennük, hogy a művészetet mindannyian a nagyvárosok üresen hagyott falfelületein kezdték művelni, munkáik általában gyerekesen illusztratívak, élénk, szinte világító-vakító színeket használnak, és közel áll hozzájuk a népszerű képregények, valamint a rajzfilmek gondtalan, üde világa. Irányzatukat a szakirodalom New York Graffiti néven tartja számon.
- Hiperrealizmus:
A ~ szemlélete megköveteli, hogy a műtárggyal szemben számoljuk fel az alkotói és szemlélői pszichikai aktivitást, amely ezáltal nem a tárgy esztétikai megerősítését szolgálja.
Kezdetben fotók, diák alapján dolgoztak a hiperrealisták, majd Malcolm Morley bevezette a nyomtatott kép utáni festést, ekkor a tárgy, a téma ismét alárendeltté (semlegessé) vált az ábrázolással szemben. A festmények inkább önmaguk képei voltak, semmint a dolgoké, és ilyetén tekinteve a dolgot a ~ közelebb áll a minimalizmushoz, konceptualizmushoz, mint a korábbi realistának nevezett törekvésekhez. A ~ minimalizmusa abban fejeződik ki, hogy narratív figurális festészetnek tűnik, azonban hagyományos ikonográfiai módszerrel, esztétikai kategóriákkal és festészet-technikai kérdésekkel mégsem ragadható meg. A ~ szűkszavú, nem ad teret sem a ködösítő értelmezésnek, sem a művészi kifejezés túlzásainak, azaz, érzéki tárgyiasságal éri el a tökéletes érzéketlenséget (neutralitást) az ábrázolás során (az ábrázolás szó nem a tárgyi valóságra, a reáliára vonatkozik, hanem egy fényképre, egy nyomdatermékre, cukroszacskó ábrájára stb.).
A ~ nem az elsődleges mimézis képi rögzítése, tehát nem a közvetlen látványt ábrázolja és nem is a festő szemüvegével láttat, hanem a már egyszer vagy kétszer rögzített látványt (fotót, nyomtatványt, festményt, magazinképet stb.) tekinti az ábrázolás "tárgyának". Festészet ellenessége egyébként nemcsak abban merül ki, hogy kiiktatja a szem és az agy megfigyelő munkáját, hanem a kezet is megfosztja az alkotó és művészi kifejezés lehetőségétől. Ennek érdekében a legtöbben fotó alapján retuspisztollyal dolgoztak.
Méhes László, Lakner László, Csernus Tibor, Konkoly Gyula, Szabó Ákos és Gyémánt László
- Idea-art:
A konceptuális művészet egyik speciális ága, amelyben egy mű ötlete maga a mű, így nem szükséges annak további kivitelezése, formába öntése. Nagy magyar ötletelőink: S.T. Auby Tamás, Mécs Miklós (SZAF), Horváth Tibor
- Kisajátítás (appropriation art):
Maga az elnevezés annyit jelent, hogy a kisajátítás művészete. Hasonló címmel rendeztek 1985-ben New Yorkban egy tárlatot, mely összességében radikálisan megkérdőjelezte az eredetiség fogalmának újkori presztízsét. A tárlaton részt vevő művészekben az volt a közös, hogy a hagyományos értelemben vett alkotás helyett valamilyen múltbéli vagy korbeli stílust, képet, tárgyat, plakátot stb. kopíroztak le, s állítottak ki a "sajátjukként". A kisajátítás művészete a nyolcvanas években óriási vitákat kavart, de mivel a szándékos anakronizmus (az újdonság és az eredetiség rovására) más területeken is mindinkább polgárjogot nyert, jelenléte egyre kevésbé ütközött akadályba: az ~ egyes képviselői – Sherrie Levine, Jeff Koons, Mike Bildo – a kilencvenes években már valóságos világsztárok.
- Individuális mitológia:
A kifejezés 1972-től használatos, és a kasseli Documenta 5 elnevezésű nemzetközi művészeti seregszemléhez kötődik. Ebben a művészetben a korábbi racionális, analitikus és nyelvészet központú szemlélettel szemben a személyes motiváció, az emocionális és művelődéstörténeti motívumok egysége ölt testet. A művész által fontosnak érzett tárgyak, dokumentumok és anyagok elképzelt vagy valós mitológiai, esetleg történelmi térbe kerülnek. A művész lényegében poetizált, szubjektivizált etnológiát és archeológiát művel, s ezen keresztül saját személyes létéről, élettörténetéről és világképéről vall.
Az ~ előzménye az 50-es és 60-as években mindenekelőtt Joseph Beuys tevékenységében érhető tetten. Akcióinak jellegzetes kellékei (zsír, méz, filc, margarin stb.) egzisztenciális metaforák is, amelyek azután átfogó társadalmi koncepció keretében nyernek korszerű vonatkozást. A 70-es évek jelentősebb művészei közül részben vagy teljes egészében az ~ fogalomkörébe tartozik még Paul Thek, Nikolaus Lang, Claudio Costa, Étienne Martin, Michael Buthe és Panamarenko, a magyar alkotók közül pedig mindenekelőtt Gellér B. István Növekvő város című sorozatában érhetők tetten az irányzat bizonyos jellegzetességei.
- Informel (tasizmus):
A szó szerint formátlanságot jelentő kifejezést a második világháborút követő évtized új európai absztrakt festészetének összefoglalására szokás használni. Az 1945 után feltűnt fiatal párizsi festőnemzedék szakított azzal az elképzeléssel, hogy a képet afféle "ablaknak" kell felfognunk, amelyen keresztül a világ látható, tapintható jelenségeire nyílik számunkra betekintés, de egyúttal a mértani alapelemekből építkező absztrakció szigorú, ésszerű szervezettségét is elvetette. A fizikai és a tiszta formában megtestesült képzeletbeli-metafizikai valóság helyett egy harmadik terület érdekelte őket: a második világháborút túlélt ember belső, lelki valósága.
Az ~ elnevezéssel összefoglalt festészet legjelentősebb képviselői: Wols (teljes nevén Alfred Otto Wolfgang Schulze), Jean Fautnier, Jean Dubuffet, Henri Michaux, Antoni Tapies, Alberto Burri, Georges Mathieu és bizonyos értelemben az úgynevezett Cobra csoport tagjai (Jorn, Corneille, Alechinsky, Appel, Constant). Végül, ami a magyar művészetet illeti, szinte lehetetlen és talán fölösleges is különválasztani azt a befolyást, amit az ~ és amit az » absztrakt expresszionizmus gyakorolt. A magyar alkotók, mint Korniss Dezső, Szabó Lajos, Frey Krisztián, Tót Endre és Konkoly Gyula talán merítettek a "formátlan absztrakció" drámaibb alaphangulatú amerikai változatából is, ám műveik mégis inkább az európai ~re jellemző meditatív és lírai hangulatot árasztják.
- Junk culture:
A junk culture (hulladék-, ill. szemétkultúra) kifejezés Lawrence Alloway amerikai kritikus terminusa az 50-es évekből. Olyan művek kapcsán született, amelyek a modern tömegtársadalmak fogyasztói mechanizmusa által elhasznált tárgyakból, hulladék anyagokból készültek (pop-art). Már Baudelaire szemétdombon turkáló guberálónak írta le a modern költőt, ami számos háború utáni képzőművészre is vonatkozhat: mindenekelőtt az újrealistákra (neodada), Edward Kienholz, Paul Thek és Bruce Conner » environment-jeire, a 60-as évek végétől pedig elsősorban az » arte povera elnevezésű irányzat képviselőire.
- Képregény:
Olyan rajzolt, vagy festett ábrázolás, mely egy történetet mond el a grafika eszközeivel, olykor u.n. szövegbuborékokban a legfontosabb mondanivalók, információk megjelenítésével. A 19. században angol nyelvterületen alakult ki és terjedt el világszerte. (Janó egy időben az angol Dave Mckean munkáiért rajongott leginkább, aki képregényeiben ötvözte a tusrajz, fotó, kollázs és a computergrafika eszközeit: Arkham Asylum, Cages)
- Klasszikusan szép
Deák Tamás indexes kommentelő által 2009-ben bevezetett kategória, melyet a modern művészet ellenében fogalmazott meg, mindenfajta egyéb jellemzőt nélkülözve: "Egyébként a modern művészet ellen a legcélszerűbb klasszikusan szép alkotások létrehozásával küzdeni. Mindenkinek a maga módján."
- Konceptuális művészet (fogalmi, gondolati művészet):
A 60-as évek közepe táján kialakuló nemzetközi tendencia, mely szakít a művészi kommunikáció hagyományos tárgyias formáival, és a gondolati tényezőt helyezi előtérbe. A XX. század egyik legnagyobb hatású irányzata. Noha mint mozgalom rövid ideig tartott, az egész művészeti életben alapvető szemléleti változást idézett elő.
A tágabb értelemben vett konceptuális művészet alapvető vonásai a következők: a kivitelezés módjánál sokkal fontosabb maga a gondolat vagy ötlet (Jack Brunham szerint például e művészet ideális közvetítője a telepátia lenne), a festés és szobrászkodás korábbi (valamint későbbi) egyeduralmát új médiumok vették át (fotó, film, xerox, vázlat), a művészet szerves részévé vált a racionális tevékenység, fellazult a művész és a kritikus közötti határ (a művész gyakran saját munkájának tolmácsolója lett), gyakorivá vált a csoportmunka stb.Az irányzat közvetlen előzménye a minimal art, gyakori hivatkozási alapja Marcel Duchamp művészete, Ad Reinhardt szövegei, Yves Klein, Piero Manzoni és Jasper Johns tevékenysége – csupa olyan művészek, akik valamilyen módon felvetették a művészet státusának ontológiai kérdését.A tágabb értelemben vett konceptuális művészet szinonimái közül a következőket érdemes kiemelni: idea art, illetve német nyelvterületen az ideenkunst (mindkettő idea-, eszme- vagy ötletművészetet jelent) és project art (tervművészet) – abban az értelemben, hogy elég, ha a művész munkájának csak a tervét, ötletének vázlatát nyújtja. A mozgalom legjelentősebb képviselői: Joseph Kosuth, Mel Bochner, Lawrence Weiner, Douglas Huebler, On Kaware, Victor Burgin, Terry Atkinson, Ian Burn, Mel Ramsden, Ken Friedman, a magyar alkotók közül pedig mindenekelőtt Attalai Gábor, Erdély Miklós, Szentjóby Tamás, Tóth Endre és Sugár János nevét kell kiemelnünk.
- Minimal art:
Egy végletekig személytelen, objektív, modellező irányzat ez, mely száműzi a művészetből az érzelmi tartalmakat és a megvalósítás kézhez kötöttségét. A művek nemegyszer úgy készülnek, hogy az alkotó csak a vázlatukat adja meg, a kivitelezést pedig a modern ipari technológiára bízza. Tisztán reduktivista mozgalom, de a mű hatóterületét a klasszikus szobrászathoz viszonyítva olykor ki is szélesítette. Számos olyan alkotás született, melybe bele kell értenünk a közvetlen környezetét is, például a természeti környezetet, vagy a múzeum, illetőleg a galéria térbeli adottságait. Előzményei rendkívül sokrétűek. Egyaránt hivatkozhatunk Malevics, Mondrian, Moholy-Nagy vagy Albers nevére, a kései kubizmusra, a Bauhausban folyó munkára, a konstruktivizmusra stb.
Amerikai képviselői: Barnet Newman, Ad Reinhardt és David Smith.
A minimalisták abban bíztak, hogy végletekig lecsupaszított, hideg, alapformákra redukált műveiket a hatalom nem fogja olyan könnyedén asszimilálni, mint ahogy azt a pop-arttal és az op-arttal tette. A sors iróniája, hogy az irányzat "végzete" éppen ezzel függ össze: a legelsöprőbb kritikákat azért kapta, mert rendkívül alkalmas üzleti célokra, és jobboldali szemléletű.
A magyar művészek közül némi fenntartással ugyan, de ide sorolható Bak Imre, Nádler István, Fajó János és Hencze Tamás munkásságának bizonyos része.
- Monokróm:
A nagy, egyszínű vagy egy szín dominanciájára épülő felületek konkrét festői problémaként a II. világháború utáni amerikai művészetben jelentkeznek (pl. M. Rothko, B. Newman, C. Still és Ad Reinhardt festészetében).
Rauschenberg 1951-ben állította ki fehér monokrómjait, Ad Reinhardt 1954-től festette kék és vörös vásznait, élete utolsó tizennégy évében kizárólag "fekete" képeivel foglalkozott. Yves Klein írt először a monokrómról mint koncepcióról az 1945 utáni időszakban. Malevicshez hasonlóan ő is spirituális útként, megismerési módként élte át a "~ szellemiséget". Kék ~jait az "ég portréi"-nak nevezte, melyet levitáció közben, illetve azzal szignál. A ~ képtér zárt rendszer, amelyet az egész belső lényege határoz meg, s amelynek dinamikus egysége az egyensúly, ritmus integrálódásának különböző szintjein jön létre. Holisztikus felületeinek srukturális sajátossága az all-over. A ~ az anyag által való anyagtalanítás utópiája, szüntelen harc az optikai dimenzióval, a színnel, ami a képi szervezés alapvető eszköze és e festészet tárgya, ahol mindhárom – Itten által meghatározott – szempontja szimultán érvényesül: az érzéki-optikai (impresszív), a pszichikai (expresszív) és az intellektuális-szimbolikus (konstruktív). A ~ festmény erősen függ a környezettől, meghatározó módon befolyásolja a jelentését a tér, amiben megjelenik. Az ismétlésnek tudatos alkotóelvként való felhasználása hangsúlyozza, hogy a műalkotás nem egyedi, egyszeri, lezárt egység, hanem folyamatosan átsrukturálódó helyzetekben működik, saját maga számára kialakított rendszer elemeként, de annak nem alárendelve.
Magyar képviselője Károlyi Zsigmond.
- Nőművészet:
Olyan, nők által művelt művészeti tevékenység, amely a nők önreflexiójával, ill. a női identitás és a nők reprezentációjának kérdéseivel foglalkozik. Nem azonos a "feminista művészettel", amely történeti kategória, s amelyen többnyire programszerű, a patriarchális társadalom művészeti berendezkedésével szembenálló, a feminizmus ideológiáján alapuló művészet értendő. Nem köthető egyetlen stílushoz vagy műfajhoz sem, hanem azok sokfélesége jellemzi.
- Naív festészet:
Laikusok által művelt, autodidakta művészet a 19-20. század fordulójának modern művészei fogadták el és tették a festészet elfogadott ágává. A naív festők felettébb individuális munkássága mentes a történelmi és kortárs stílusirányzatok, vagy a népművészet hatásától. Spontán módon, megfontolások nélkül formálják meg szűk környezetükből vett témáikat. Egészséges, gondtalan és vidám világot ábrázolnak, tarka színekkel, nem törődve a perspektíva, vagy a térbeliség törvényeivel: Rousseau, Bombois, Moses, Süli András
- Neodada:
A pop-art szellemiségével rokon, de rendkívül szerteágazó mozgalom a festészeti szubjektivizmussal és a közvetlen önkifejezés programjával szemben az alkotói tevékenység értelmét a művészeten kívüli tartományok kritikus feldolgozásában látta: a mindennapi élet banalitásainak hűvös, gyakran romboló értelmezésében, az elidegenedett tárgyias viszonyok ironikus bírálatában és a haszonelvű gépies civilizáció kigúnyolásában. Elvetette a romantikus zsenikultuszt és a század eleji dadaizmushoz hasonlóan hirdette, hogy "mindenki művész, minden lehet művészet". A neodadaizmust egyes szerzők újrealizmusnak is nevezik.
A dada szellemes, polgárpukkasztó radikalizmusát Restany irányzata nemegyszer édeskés, felszíni esztétizálással váltotta fel. A szűkebb értelemben vett újrealisták közül több művész tevékenységéhez tapadt hozzá egy-egy jellegzetes fogalom, amelyből nem feltétlenül lett ugyan külön irányzat, de bizonyos alkotói alapállás vagy technika megjelölésére azóta is használatos.
pl: akkumuláció (felhalmozás)-ezek a művészek úgy lépték át az esztétikum határait a banális és az abszurd irányba, hogy különféle elhasznált tárgyakat (autók, kannák, csavarok) halmoztak fel a kiállítási teremben. Domborműszerűvé alakítva, plexidobozba gyűjtve vagy valamilyen szilárd alapzatra állítva ruházták fel őket ironikus vagy nosztalgikus jelleggel.
- Neoszürreális művészet:
Szerintünk beszélhetünk ilyen kategóriáról pl.: Kis Róka Csaba, Wahorn András, FeLugossy László, efZámbó István, Győrffy László egyes művei kapcsán.
- Op art:
Az optical (optikai) művészet rövidítése. Annak a 60-as években fellépő nonfiguratív képzőművészeti irányzatnak az elnevezése, amely a képzőművészet összes korábbi dimenzióját zárójelbe tette, és az alkotótevékenység célját dekoratív, érzékcsaló vizuális "játékok" és vizuális ritmusok szervezésére szűkítette. Tisztán illuzionista irányzatról van szó, amely megelégszik a recehártyaingerek előidézésével. Az ~-művészek általában mechanikus pontossággal dolgoznak, a legszigorúbb formai józanság vezérli őket, tehát a kézírásszerű keletkezés vagy a romantikus (ön)kifejezésvágy minden nyomát eltüntetik. A művek hangneme hűvös és formai jellegű, mintha nem is műteremben, hanem laboratóriumban készültek volna. Ezért leginkább minden nehézség és lényegbeli esztétikai veszteség nélkül tetszés szerinti mennyiségben reprodukálhatók, sőt felhasználhatók iparművészeti és díszítőművészeti célokra is. egyes ~-művek gyorsan-frissen ruhamintákká váltak, vagy a lakótelepek üresen maradt falfelületeire kerültek.
Az irányzat fontosabb képviselői: Victor Vasarely, Bridget Riley, Yaacov Agam, Yesus Raphael Soto, Enrico Castellani, Larry Poons stb.A magyar op-art lényegében egyet jelent Viktor Vasarely nevével.
- Politikai művészet:
A 60-as évek és a 70-es évek elejének társadalmilag elkötelezett művészetszemléletének jellegzetes megnyilvánulása, mely közvetlen politikai jelentések érdekében háttérbe szorítja a művészet esztétikai és önelemző mozzanatait. Olyan művészet, mely a radikális avantgárd módszereit és eszköztárát (nyitott mű, » environment, » akcionizmus stb.) az aktuális politikai állásfoglalás, tiltakozás, lázadás kifejezésére használja.
Formailag jellemző rá az éles, közvetlen vizuális nyelvezet, a sokkoló közlésmód, az irónia és a szatíra.
Németországon kívül mindenekelőtt Spanyolországban és Olaszországban vált szervezett mozgalommá – főleg a fasizmus ellen és a szocializmus mellett folytatott ideológiai harc eszközeként.
A ~ történelmi sorsa leginkább az lett, hogy a hatalom kitalált egy remek semlegesítési módszert: befogadta múzeumaiba és képtáraiba, vagyis politikai élét azzal tompította le, hogy mindez "csak művészet", értsd: felelőtlen fantáziálás és megtűrt játék, amelynek a műkereskedelmi értéke mellesleg napról napra növekszik.
Jellemző műfaja az akció, s ezen belül az utcai akciók, Kelet-Közép-Európában a szamizdat publikációk (házilag sokszorosított képek, füzetek, hangkazetták, plakátok, röplapok, jelvények, matricák, trikók, bélyegzők stb.), ill. a későbbiekben a projektek. Formailag jellemző rá az éles, közvetlen vizuális nyelvezet, a parafrázis, a persziflázs, a sokkoló közlésmód, a tabuként kezelt politikai jelképek átalakítása, vagy meghökkentő kontextusokban történő bemutatása a gúny, az irónia és a szatíra eszközeivel.
Aktuális képviselői magyarországon (szerintünk): Pinczehelyi Sándor, El Hassan Róza, Kisspál Szabolcs, Sugár János, Nemes Csaba, Kaszás Tamás, Horváth Tibor és persze mi.
- Popart:
Az elnevezésben az angol popular (népszerű) előtag arra utal, hogy a művészet és a népszerű tömegkultúra korabeli ellentétét áthidalni kívánó mozgalomról van szó. A pop-művészek egyik legfontosabb célkitűzése az úgynevezett "magas művészet" és az élet közötti határok lerombolása, valamint a mindennapi élet banális jelenségeinek és tárgyainak a műbe való bevonása volt. A művészetet a század eleji dadaizmussal egyetértésben és a többi irányzattal vitázva nem kreálja, alkotja, hanem inkább fölfedezi: a nagyvárosi folklórban, a kisebbségek szubkultúrájában, a reklámklisékben, a képes magazinok sztereotip fotóiban, a kommersz képregényben, a banális használati tárgyakban, a fogyasztói társadalom jellegzetes szimbólumaiban.
A ~ azután túlnyomórészt elveti az érzéki festőiséget, és olyan személytelen, gyakran gépies technikákat alkalmaz, mint a sokszorosítás, a nagyítás, a kollázs, de attól sem riad vissza, hogy minden áttétel nélkül sorakoztasson fel különféle tárgyakat, háromdimenziós tárgyegyütteseket. A személytelen felmutatás, ami főleg az amerikai művészekre jellemző, rendszerint attól nyer finom, látszólag derűs, néha azonban kritikus iróniát, hogy e művek alapanyaga, a fogyasztói társadalom képi világa maga is végtelenül gépies, személytelen dolog. A ~ a művészet feladatát elsősorban abban látja, hogy a gépiesen lüktető világ látványos zakatolását egy kicsit túl kell fokozni, hogy megmutatkozzék a fonákja, és öntudatlanul megvalósult vizuális értéke is. Az irányzat jelentősebb képviselői: Robert Rauschenberg, Andy Warhol, Roy Lichtenstein, Claes Oldenburg, James Rosenquist, Peter Blake, Richard Hamilton stb.
Következetes pop-art művészek helyett Mo.-on a fentiekből következően inkább az egyes művészek hosszabb-rövidebb ideig tartó pop-art periódusáról, ill. pop művészek helyett pop művekről beszélhetünk. Első generációjának a Csernus Tibor köré gyűlő fiatal szürnaturalisták, Lakner László, Szabó Ákos, Gyémánt László tekinthetők.
Az irányzat másodvirágzása, melyet Keserü Katalin összefoglaló művében tárgyal, a 70-es, 80-as években jelentkezett. Jelentősek Pinczehelyi Sándor művei, amelyeken jellegzetes politikai szimbólumok (sarló, kalapács, csillag) jelentek meg, majd az amerikai pop-artból ismert coca-colás doboz. A pop hatása ugyanekkortól jelentkezett a hiperrealizmusban, az újdadaizmusban, valamint a színház- és filmművészetben is.
- Provinciális művészet:
Bizonytalan forrás szerint B. Á. kortárs képzőművész által használt kifejezés az aktuális külföldi trendek másolásán túllépni nem képes honi művészetre.
- Pszichedelikus művészet:
A különféle pszichedelikus hatások következetes alkalmazása a 60-as években kialakuló underground kultúrák talán legfontosabb jellegzetessége. A pszichedelikus jelző gyakorlatilag mindenre vonatkozhat, ami a tudat "kitágulásával" kapcsolatos, ezt az élményt rekonstruálja vagy próbálja kiváltani, illetve fokozni. Mindenekelőtt a kábítószerek keltenek ilyen élményt: fantasztikus víziók és hallucinációk mellett a külvilág érzékelésének és megismerésének felfokozott módját, az én, sőt a tudatalatti felszabadítását, és a világmindenséggel együtt lüktetés megnyugtató tudatát. Miközben az úgynevezett "magas művészetben" egyfajta hűvös, analitikus és konceptuális szemlélet uralkodott, a szubkultúrák lehetőleg mindent a "szem orgazmusának" (Timothy Leary) szolgálatába állítottak, attól sem riadva vissza, hogy eklektikusan kapcsoljanak össze egymástól távoli stílusokat, műfajokat és eljárásokat. A pszichedelikus hatások első számú médiuma a fényeffektusokkal kísért koncert, de pszichedelikus lehet egy ruha, egy plakát, egy könyvillusztráció, egy kifestett autó vagy egy misztikus látomás is. A pszichedelizmus orgiasztikus eklektikájának legnagyobb mesterei az USCO és a Sensual Laboratory nevű multimédia-csoport tagjai voltak, az underground sajtó illusztrátorai közül pedig mindenekelőtt Alan Albridge, Michael English és Martin Sharp nevét érdemes kiemelni.
- Ready made (készárú):
1913-ban Duchamp által bevezetett fogalom, amely iparilag előállított használati tárgyakra vonatkozik. Funkcionális kontextusukból kiragadva ezeket ellátta kézjegyével és műalkotásoknak nyilvánította. Ezzel a gesztussal megindította a művészet fogalmáról szóló vitát és meghatározó hatással volt a tárgyművészet további fejlődésére.
- Respect (tisztelet művészet):
Borsos János 2009-ben elindított projektjének fedőneve. A munka keretében összegyűjti az általa tisztelt embereket, műalkotásokat, természeti formákat, bármit és lefotózza magát velük, tisztelegve nagyságuk előtt.
respecterer.blogspot.com
- Szakrális művészet:
A világi művészet ellentéte. Beletartoznak az egyház által megrendelt, liturgikus céllal létrehozott illetve a művészi indivídum személyes hitélményében gyökerező alkotások is.
- Szocreál:
A szocreál a szocialista realizmus kifejezésből képzett mozaikszó, a szovjet minták alapján a népi demokráciákban elterjesztett irodalom, képzőművészet, építészet hétköznapi értelemben használatos jelzője, amely nem nélkülözi a pejoratív és ironikus felhangokat sem.
Az ál-optimizmus, a giccsbe hajló tetszetősség negatív példáiként a leggyakrabban Felekiné Gáspár Anni Füttyös kalauznő (1950) vagy Glatz Oszkár Kitüntetett utcaseprő (1952) c. művei idézhetők fel. A ~ szűkebb értelemben az országonként hosszabb-rövidebb ideig – Magyarországon 1949-től 1956-ig – tartó ún. 50-es évek művészete, tágabb értelemben pedig mindazon művészeti produktumok együttese, amelyek a szocializmus (kommunizmus) építésének ideologikus ábrázolását tűzték ki céljukul.
A ~ saját meghatározása szerint nem körülhatárolható stílus, hanem a marxista-leninista esztétika alapelveit elfogadó alkotói módszer, amely arra hivatott, hogy a szocialista (kommunista) társadalom építése történelmi léptékűnek tekintett folyamatát, a munkásosztály kollektívumában feloldódó új ember heroikus munkáját felmutassa és megörökítse. A magát a realista ábrázolás magasabb fokának tételező ~ jellegzetességei: a haladónak ítélt történelmi és művészeti hagyományok folytatása, a párt irányelveinek elfogadása (pártosság), társadalmi meghatározottság, közérthetőség, típusalkotás.
- Street art (utcaművészet):
1. bárilyen nyilvános helyen készült műalkotás 2. általában a művészet tiltott jellegére, hivatalos kezdeményezésekkel való szembemenésre utal. A kortárs köztéri művészet graffititől, vandalizmustól és intézményesült művészettől való megkülönböztetésre használják 3. magába foglalja a hagyományos graffitit, a stencil- vagy sablonfújást, matricaragasztást, utcai plakátragasztást, utcaszínházat, valamint videó- és köztéri installációkat.
Mi szeretjük pl.: Kétfarkú Kutya Párt, Sugár János
- Technorealizmus:
Fenyvesi Áron fiatal művészettörténész használta Győrffy László és Kupcsik Adrián korábbi, az ezredforduló környékén készült munkáira. (Lásd a Deák Képtár aktuális "Portré" c. kiállításán a művészek munkáit)
- Vidék művészet:
Olyan mint amit pl. Bukta Imre is csinál (többnyire), meg a haverjai akik oda költöztek mellé Mezőszemerére: Wahorn Anrás, FeLugossy László
______________________________________________________
Felhasznált irodalom:
- artportal.hu/lexikon (többnyire Sebők Zoltán szövegeiből)
- Festészeti Lexikon (Ikar Kiadó 2006)
- belvaros.blogspot.com
- valamint saját kútfő és gyűjtés
A kategóriák rendszerezésekor konzultáltunk Fenyvesi Áronnal, akinek köszönet!
